Sasíjászok anyagok páncélkészítésről, kézművességről, kultúráról

Érdekes cikk a Honfoglaláskori koponyalékelésekről ( koponyatrepanáció) :

Jurták bemutatása, berendezési tárgyak (Mongol , Kazak, Tunguz jurták) :

Érdekességképpen egy honlap a Buddhizmus és lovasnomád eleink kapcsolatáról:

Ötemiszulu Mahambet
Harci lovat nem nyergelve

Harci lovat nem nyergelve,
Kopját soha nem emelve,
Hegy-völgyet nem szenvedve,
Melled szélnek nem vetve,
Szét nem nyűve csabrákokat1,
Vajként nem olvadva sokat,
Morzsákért sem epedve,
Jelekre sem figyelve,
Lovad kötve nem ügyelve
Asszonyra és gyerekre,
Nem ülve lóhátakat,
Nem szikkasztva szájadat,
Nem járva rögös utakat,
Nem éhezvén húsokat,
Ott nem hagyva ágyadat,
Nagy célt könnyen feledve,
Éji úton nem senyvedve,
Kényelmedet meg nem vetve,
Csillag iránt sem menve,
Romló testedet mentve
Bevégezheted dolgodat?

Hogyan nyerték a vasat a honfoglaló magyarok?

A honfoglalás, a megtelepülés során a központi hatalom szervezetten gondoskodott a vastermelésről, hiszen biztosítani kellett az egyik legfontosabb kézművesség: a kovácsmesterség nyersanyagát. Heckenast Gusztáv és Nováki Gyula a felszíni salaknyomok megfigyelésével, a vaskohók feltárásával, az oklevelek és helynevek együttes vallomásával bizonyította, hogy a 10. század elejéből két jelentős vaskohászati központ működött hazánk területén. Az egyik a Nyugat-Dunántúlon, a másik Borsod megye északi részén. E vidékek Vasvár nevű központjaiból ellenőrizték a környék vasat szolgáltató népeit, termékeiket itt tárolták, és innen osztották szét. Vasvár tehát kohóipari központ volt, innen kapta nevét. Bár nem óriáskohók ontották a milliónyi tonna nyersvasat, de azért a termelés nagysága így is figyelemreméltó volt. Először is: a vasat a bányászott ércen kívül a felszínen gyűjthető gyepvasból nyerték, s ezt a domboldalba vágott kis olvasztókemencében darabkákra törve és faszénnel keverve, kézi fújtatással olvasztották ki. A vaslepényben maradt salakot kalapácsolással verték ki, s újraolvasztással tették a színvasat felhasználhatóvá.

Ez bizony elég bonyolult eljárás. A magyar őskohászok egész napi munkával 1-2 kilogramm alakítható vascipót állítottak elő. De eléggé sokan lehettek, hiszen aligha tudták volna széles körű, rendszeres vastermelés nélkül biztosítani a lószerszámokhoz, fegyverekhez, a megszámlálhatatlan mennyiségű nyílcsúcshoz szükséges vasmennyiséget. A fejedelem állandó kíséretéhez tartozó 20 ezer lovas felszereléséhez, nem számítva mást, mint a szablyákat, kengyeleket, zablákat, 20 tonna vasat kellett felhasználniuk.

Hoppál Mihály - Somfai Kara Dávid: Sámánok határok nélkül (magyarul)

Hoppál Mihály - Somfai Kara Dávid: Út a felső világba (magyar felirattal)

>>>>>>

József Attila : Pogányos hitvallás magyarul

Helyreállítják a hunok fővárosát

"Tongwan az egyetlen hun főváros, amely épségben maradt ránk.

Kínai régészek elhatározták: nemcsak a teljes várost, hanem annak természeti környezetét is helyreállítják - beleértve a sivatag erdősítését. Meggyőződésük továbbá, hogy a rejtélyes körülmények között felszívódott hunok utódai a magyarok - állítólag ezt bizonyítják ortodox keleti hitünk sámánisztikus vonásai, papírvagdosó szenvedélyünk, és híres fúvóshangszerünk, a suona."

A Dahszia (Daxia) hun királyság fővárosa, Tongwan, több mint ezer évig a sivatag homokja alatt pihent. Az ősi város, melyet Helianbobo hun vezér épített 419-ben, ma Kína Sanhszi (Shaanxi) tartományában van.
A romos Tongwan még ma is tanúskodik arról a jólétről, amit valaha a nomád hunok a mai Kína északi élveztek. A kis híján 20 000 négyzetkilométeres Tongwan az Ordos-fennsík déli határán fekszik, a Mongol Autonóm Körzetben. A város egy kelet-nyugati tengelyen rendeződik el, és három részre tagolódik: a külső városra, a belső városra és a palotavárosra. A külső város az egyszerű emberek lakóhelye volt. A kormányhivatalok és a nemesek rezidenciái a külső városban kaptak helyet. A palotaváros pedig a császári város "legbelsőbb szentélye" volt, hiszen itt élt maga Helianbobo.

A történészek szerint 431 körül Tongwanban és környékén mintegy 40 000 hun nomád és han pásztor élt. 984-re azonban a város elnéptelenedett, majd teljesen betemette a sivatag. A várost 1996-ban helyezték magas szintű állami védettség alá. "A felújítási munkák részeként restauráltuk a Yongan-tornyot, ahonnan Helianbobo a katonai parádékat nézte. A felújítás következő szakaszában a város délnyugati részén lévő, 31 méter magas kilátótornyot fogjuk restaurálni" - nyilatkozta Gao Zhan, a Tongwan Város Műemlékvédelmi Hivatalának vezetője a China.orgnak. Ezek a tornyok jelképezik a helyreállítási munkák megkezdését. A próba-helyreállításokat régészeti feltárások alapján végzik, és arra készülnek, hogy helyreállítják a városfalat és a város számos épületét is. Többszöri próbálkozás után sikerült az eredetiekhez hasonló téglákat égetni. A világos színű, 36 x 20 x 12 centiméteres téglákat fehér agyagból vetették, és homokkal és mésszel erősítették meg. A téglákat a Yongan-torony stabilizálására használták. "Tongwant a terep adottságait követve építették, ezért a város északnyugat felé emelkedik, délkelet felé lejt. Ez a tájolás védettséget adott a hűvös téli szél ellen is. Az északon futó folyó vizét pedig - csatornákon át vezetve - könnyen lehetett a város vízellátására, vagy akár a várárok feltöltésére használni" - mondta Dai Yingxin régész, aki évek óta folytat a helyszínen terepkutatást és ásatásokat. "A városfalat rétegekben emelték. Homokot, fehér agyagot, ragacsos rizskását és oltott mészt kevertek össze, majd a rétegeket egymásra döngölték. A nyugati részen a fal 16-30 centiméter vastag. Az ilyen technikával készült földerődítmény erőssége akár a kőfalak szilárdságával is felvette a versenyt" - állítja Dan. Ortodox, papírhajtogató magyarok "Attila királysága kérészéletűnek bizonyult ugyan, mégis sok hun maradt Európában.

Ma a kutatók között általános vélemény, hogy a magyarok a hunok leszármazottai" - állítja Wang Shiping, a Sui és a Tang dinasztiák szakértője, a Sanhszi Történeti Múzeum munkatársa. Wang egy számunkra meglepő megállapítással támasztja alá elméletét: szerinte "a magyarok általában véve nem hasonlítanak a többi európaira". Véleményét azonban megerősíti Qi Sihe, a Pekingi Egyetem történésze, és a kínai újságnak nyilatkozó egykori magyar nagykövet, Juhász Ottó is. "Sőt," - folytatja Sihe - "sok magyar népdal hasonlít a Sanhszi északi részén és Belső-Mongóliában énekelt dallamokhoz. De a múlt emlékei a magyarok vallásos életében is megmutatkoznak. Bár a magyarok általában hűségesek a keleti ortodox egyházhoz, sok olyan sámánisztikus szokást is gyakorolnak, melyek a Kína északi részén élő, szibériai nomád népektől erednek." "

A magyaroknál a suona fúvóshangszer és a papírkivágás művészete is emlékeztet a Sanhszi északi részén megfigyelhető szokásokra. Még a szavak utolsó szótagjának kiejtése nagyon hasonlít az észak-sanhszi dialektusra" - folytatja a nálunk eddig ismeretlen hasonlóságok sorolását Gao Jianqun, a Kínában állítólag jól ismert író, Az utolsó hun című regény szerzője. Jianqun szerint továbbá "sok magyar kutató vallja, hogy Magyarország megalapítása szoros összefüggésbe hozható a hunok leszármazottaival." "Bár a hunok önálló népként megszűntek létezni, kulturális szokásaik nem tűntek el nyomtalanul" - mondja Zhang Mingqia, a Sanhszi Történeti múzeum munkatársa. "Népdalaik például nagyban gazdagították a mongol népzenét. A hunok kedvelt hangszerén, a nádsípon (huija) ma is játszanak Kína belső-mongóliai tartományában, de Mongóliában és Oroszországban is" - zárul a kínai online napilap cikke. "

Hősöknek születtünk, akként élünk s halunk,
a történelem emlékezni fog rólunk,
és imába foglalják neveinket.

S hát eljő a nap, miként véres lesz az ég,
mikor este lenyugszik a nap,
mert e dicsőséges csata után vérünk a szabadság
szent földjét tisztára mossa,
s élettelen testünk a földre rogy s a porba hullik.

De a népünk szabad! - s miként a gyermekeink
e szabad földön élnek, mi fentről a csillagok közül nézzük,
hogy ők miként viselkednek egykori ellenségeink iránt.
Kik már nem ellenségek, csak emberek csupán,
testvéreink kik segítségre szorulnak,
segítségre melyet csak a mi fiaink adhatnak.

Mi is tartozzon bele viseletünkbe, felszerelésünkbe?

Sokaknak fogós kérdés ez. Mi is képezi egy pusztai íjász felszerelését?

Erről a témáról sokat olvashatunk a www.szip.hu oldal topikjaiban.

Most itt elmélkednék pár dologról.

Az alapok, amiket tényleg alapnak tekinthetünk az a csizma, vászon nadrág, rövidebb-hosszabb kaftán, ing, valamilyen öv, az övön tarsoly (lehetőleg ne fémlemezzel), fejfedő (süveg/párta/diadém/hajfonatkorong).

Ez idáig rendben is lenne.

Amit én ajánlanék kedves figyelmetekbe: női viseletnél nem a fémveretes öv, hanem a textil, egyszerűbb bőr öv. Az övön csont tűtartó (üreges kakas lábszárcsont a megfelelő faragással), benne fém vagy csont tű.

A férfiak fegyverzeténél az egyenes kés, tizedes, százados ranghoz mérhető rangnál szablya, vagy avar/hun korszakhoz egyenes kard. A tarsolyban tűzgyújtó készség (kovakő, csiholó acél, tapló/nádbuga/gyékény), tartalék nyílhegy, tartalék ideg, kisebb fenőkő.

Tegez, mely nélkül történelmi íjászt látni szomorú. Egy egyszerű bőrtegezt 20 perc alatt össze lehet ütni. KELL. A kaftán színválasztásánál legalább egyszer érdemes megnézni a Képes krónikát. A süvegek is tanulságosak benne. Amit ajánlok még a Jankovics Marcell Magyar mondák DVD-je, ahol több jó kis történet és illusztráció van.

folyt.köv.

Ketüd Ügek

2008.04.27.

Szeretném, ha több páncélba öltözött harcost láthatnék kis hazánkban. Meggyőződésem, és mások is írták ezt annak idején (keleti források), hogy elődeink viseltek páncélzatot.

Ennek elősegítésére szerveztük a 2007. április 7-i rendezvényünket is, ahol lehetőség volt előadásokat hallgatni a témában, ismerkedni másokkal és tesztelni a fegyverzeteket, páncélzatokat.

Leírok pár gondolatot eddigi munkáimról. Mióta páncélzatokkal foglalkozom, készítettem egy bőr lamellás mellkasi páncélt, egy gépi nemez bőr lamellákkal erősített páncélt, egy lemezes komplett bőr páncélt és most van folyamatban egy fém lamella erősítésű bőr páncél maszkos sisakkal.

Nagyon fontos szempont, hogy hagyományőrző tevékenységünket pontosan melyik korra szeretnénk kiterjeszteni. Szkíta, hun, avar, magyar? Bár vannak hasonlóságok, azért nagyon jelentős eltérések is vannak. Főként a fegyverzetben. Gondoljuk tehát át, hogy melyik kor melyik népe áll hozzánk a legközelebb...

Ha ebben biztosak vagyunk, jöhet a kutatómunka a forrásanyagok összegyűjtése. Ebben tudok ajánlani hozzáértőket, vagy magam is szívesen segítek. Fontos a korhűségre való törekvés, ha ettől eltekintünk, fantasy páncélunk lesz.

Ha eldöntöttük, milyen kort szeretnénk képviselni, válasszuk ki a páncél típusát, anyagát. Persze ez nem minden korban járható út... pl. bronzkori kultúrában nemigen használtak vas páncélt.

Válasszuk ki a forrásanyagból egy lamella mintát (méretezés nem hátrány), melyről tudjuk, hol került elő. Mivel bőrpáncél esetében nem beszélhetünk régészeti anyagról, mintának a fém lamellákat vehetjük, vagy olyan kultúrák ismeretanyagát, ahol fennmaradtak bőr páncélzatok is (fenntartással kezelendő, mert nem közvetlen minta, inkább a használhatóság szempontjából fontos).

A lamellák alakja, mérete fontos, alapvető. Nem elhanyagolandó azonban a fűzési mód sem. A páncélzat lehet önhordó, vagy bőr alapra is rögzíthető. A lamellákon a lyukak száma és mérete természetesen nem véletlen...

Lehetőleg mindig modellezzünk, azaz papírból, hulladék bőrből készítsünk először mintákat. Ha hibáztunk, így könnyű lesz javítani veszteségek nélkül.

Ha tudjuk már, hogyan állítsuk össze a páncélt, gondoljuk át a tartozékokkal kapcsolatos dolgokat is. Ilyen az öv és a sisak, nyíltegez, készenléti íjtegez, esetleg kés/tőr és a tokja, tarsoly/szütyő.

Ezeket időben tervezve hozzá tudjuk igazítani a páncélhoz. Itt anyagban, díszítésben és színben kell gondolkodni.

Fontos kérdés, hogy milyen alapanyagokkal és szerszámokkal dolgozunk. A bőr alapanyag beszerzése a legtöbb helyen nem könnyű feladat. Vagy egyáltalán nincsen jó alapanyag, vagy nagyon drága. Pl. 7500- Ft/kg. A 3-4 mm-es marhabőr megfelelő a páncélkészítésre, ennek vannak vastagabb részei is, ha egész marha bőrét szereztük be és nem táblában vásároltuk.

Egy felnőtt emberre egy lamellás bőrvért elkészítéséhez bő 2 négyzetméter bőr kell. Ebben benne van a mellkasi és háti rész, a felkarvértek és lamella átfedéstől függően (ha nagy az átfedés, kevesebb anyag marad) combvért, esetleg sisak.

A bőr megmunkálását végezhetjük tapétavágó késsel, ha vékonyabb ollóval, de készíthetünk sablon kést is, ami kivágja a lamellákat.

A lyukak létrehozásához nem ajánlom a fogó kialakítású lyukasztót, nem sokat bír. Legjobb, ha rendelkezünk egy 2-3-4-5-7-9 mm-es acélból készült lyuk kiütő készlettel. Ezzel és kalapáccsal gyorsan és pontosan haladhatunk.

Egy 3x5 cm-es lamellákból álló páncélzathoz kb. 300-400 lamella kell, combvérttel együtt. A combvértnél azzal kalkuláljunk, hogy kitesz egy háti részt, sőt többet.

A lamellákon a lyukak száma és mérete megadja a fűzési módot, átfedettséget, de egy bizonytalanság marad...

Az átfedés iránya. Pl. változik-e az irány a mellkas középvonalában? Ez a tényező a sebezhetőséget befolyásolhatja. Ha alá lehet lőni oldalról a lamelláknak, az rossz.

Ha kíváncsiak vagyunk páncélunk védőerejére, készítsünk azonos anyagból 20-30 cm-es darabot és azt teszteljük. Acél hegyű nyílvesszőt, éles szablyát vagy egyenes kardot, acél kelevézt használhatunk.

A tesztelés után megállapítható, hogy a legjobban a 4 rétegű bőr pikkelyből kialakított vért viselkedett. A pikkelyek 3 mm vastagok voltak. A nyíllövés nem okozott súlyos sérülést benne.

Szablyával a legvastagabb 14mm-es marhabőr is átvágható volt (lásd Képek menü).

Kutatási módszerem saját csoportunk a Sasíjászok Nomád Hagyományőrző Csoport, valamint a témában elismert, aktívan tevékenykedő emberek tapasztalatait veszi alapul.

A nomád fegyverzet használatát az alábbi csoportosításban gyűjtöttem ki:
Íj - mi magunk
Kard, szablya - a kar meghosszabbítása
Kelevéz, kopja - fullánk a kézben
Fokos, harci balta - a barbár erő
Kés, dobótőr - mindig készenlétben
Csillag - a lehulló csillag pusztítása
Karikás ostor - sziszegő fájdalom
Lovas gyakorlatok - eggyé válunk

A fent felsorolt témakörökben edzéstervek, eszköz- és helyigény, szintfelmérés egyaránt megtalálható.
Leírás készül a ruházatok és páncélzatok elkészítéséről, melyekről gyakorlati információ szinte alig lelhető fel. Saját kezűleg készített és több bemutatón tesztelt ruházat és páncélzat az alapja ezen résznek. A ruhák anyaga, díszítése (fényképek), a bőr és fémpáncélok anyaga, készítési módja, tapasztalatok leírása, tesztek a hatékonyságról.
Ismertetésre kerülnek fegyverkovácsok munkái, összehasonlításokat teszünk közzé gyakorlatunk alapján. A különböző fémek, mint pl. a bronz öntvények összehasonlítása a vas fegyverekkel, hatékonyságuk.

Mai létünk "fejlett", civilizált világában, ahol a mindennapi rohanás miatt már lassan eltűnik az ember és belőle is minden emberi, e folytogató, szűk létzubbony ellenére mégis akadnak mindannyiunk életében suhanó, rejtett pillanatok, amikor valami villan.
Ez a néhány pillanat vagy álom teljesen más érzés, mint mindennapjaink fojtogató művisége. Van benne valami békés, biztató nyugalom, ami megfoghatatlan, de mégis emlékeztet egy biztonságot adó egységre.
Mik ezek a villanások, emlékképek? Többségünk nem is tud vele mit kezdeni. Mások már keresik ezeket az emlékeket. Néhányan pedig tudják, hogy az ilyen érzések az egység bennünk élő üzenetei.
Akik pedig már tudják miért vannak ezek az üzenetek, igyekeznek belőle építkezni, visszanyerni az egység tudását. Az emberiség történetében ezt a tudást még használták a kultúrák, melyeknek egyik alapköve a magyar. Ezt az őstudást még ismerő őseink ismerték a világ rendjének működését.
Hogy mit jelent a Nap ereje, fénye, mely a fizikai világ rendezője. Tisztelték a vizet, mely az élet hordozója. Tudták a föld erejét, ismerték a fák, virágok, a csillagok üzenetét. Élni, benne a teremtés egységében, a minden részeként. Mert ezek az üzenetek az öröklétben elfoglalt helyünkre emlékeztetnek bennünket.
Arra, hogy lelkes lényként, emberként, a földi teremtés, fenntartás felelősei vagyunk. Nem buta módon a természetes rend szétzúzása, tönkretétele a dolgunk, "fejlődés" címén, hanem tudni élni, a mindenség rendje, szeretete által az egységben, a bennünk lévő isteni szikra erejével, tudásával, ez az ember feladata a Földön.
Ősi kultúránk ebben segít, mert tudja, hogy minden rezgés, és a rezgések harmóniája rendezi a mindenséget. Aki ezt keresi, már ébred. De a tudás nem máshol, nem kívül van. Ez minden emberi lény tudása, ha mer és tud rá emlékezni, mert ez lelkes lényünk fénymagja.
Tudással élni a mindenségben, az a szeretet és harmónia megélése és egyben a környezet védelme, a mai szóhasználattal élve.

Visszaemlékező előadások:
A mindenség rezgése - zene
Ünnepek és a zene (ütögetők, tilinkó, dob, csörgő)
Nap apánk az életerőt adó
Vízben lévő élet (az életető víz, a víz képei)
Hogyan rendezi a kultúra a környező világot (mesék, mondák - a tudás örzői)

Ismerettár

Mongol útiképek

Honfoglaló sírok a homokbányában

Hogyan nyerték a vasat a honfoglaló magyarok?

>>>>>>

József Attila : Pogányos hitvallás magyarul